Skip to content

52 évesen aludt el örökre a legszebb magyar színésznő… Az egyik legkedveltebb sorozatban tűnt fel


Persze ez valójában nem teljesen igaz, hisz már előtte is ismert volt, több filmben, tv-játékban és rengeteg színpadi szerepben csillogtatta meg tehetségét, de az igazi ismertséget az Abigél Ginájának szerepe hozta meg számára.

Kislányos arcára a sorozatban szinte mindenki emlékszik. 17 éves kamaszt alakított – lényegében felnőttként.

Sokan azt hitték – akik nem ismerték a regényt – hogy ráírta Szabó Magda a szerepet, pedig dehogy… ez egy félig-meddig önéletrajzi ihletésű regény, persze töményebben, mint a valóságban megtörtént, és fordulatosabbá téve.

Szabó Magda Abigél című regényéből Zsurzs Éva rendezett tévéfilm sorozatot.

A főszerep pedig Szerencsi Évára talált. A színésznő 26 évesen játszhatta el a középiskolás Ginát.

Tragikusan korán, betegségét kollégái elől is eltitkolva ment el már 19 évvel ezelőtt, 2004. szeptember 6-án. Déríné-díjas színésznő volt.

Édesapját Szerencsi Jánosnak, édesanyját Strausz Amáliának hívták.

Kicsi korában balettozni tanult, de kötött izomzata miatt 6 éves kora után már színésznő akart lenni.

Még a járni sem tudott igazán, amikor már próbálgatta a balettet.

Ez úgy történt, hogy édesanyja az Operaházban dolgozott, és így ő kisgyermekként sokat volt ott, sokszor az egész napját ott töltötte, és olyankor látta a próbákat, előadásokat, figyelte Róna Viktort….

Ekkor döntött úgy, hogy balettáncos lesz. Aztán jött ez a bizonyos „ítélet”: kötött az izomzata, így aztán úszni kezdett, nem saját magától, szülői döntés következtében.

Öt évig versenyszerűen úszott az Újpesti Dózsában. Már hajnalban az uszodában kezdett, délután pedig jött a folytatás.

Végül pont a színészet miatt hagyta abba. 16 évesen már a Piceszínházban játszott, és torkig volt az úszás okozta gyötrődéssel, hogy egymás után szórja időre a 800 métereket.

Viszont a kitartását később a színészetben is kamatozhatta. A Pinceszínházból már egyenes út vezetett a színpadra.

A Martos Flóra Gimnáziumban érettségizett, majd jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára.

Abban az évben 800-an akartak színészek lenni. Szabó Lőrinc verset mondott, és a Szenivánéji álomból Puck monológját. Simán felvették.

Végül 1974-ben szerzett diplomát. Várkonyi Zoltán osztályába került. Osztálytársa volt Felföldi László, Ferenczi Krisztina, Jancsó Sarolta, Jónás Gabi, Koricza Miklós, Sörös Sándor, Szakácsi Sándor – későbbi férje, és Szurdi Miklós is.

Már főiskolásként felfedezték maguknak a filmesek az elragadóan bájos, szép arcú színésznőt. Ez időben játszott a Makrában, a Kakuk Marciban, és a Törökfejes kopjában.

1971-ben az Egy óra múlva itt vagyok-ban, aztán a Bob hercegben tűnt fel Annie szerepében.

1977-ben készült a Abigél, a főszerepet – Vitay Georginát alakította. Azóta ha Ginára gondolunk – ő jelenik meg.

Sajnos később, mintha elfelejtették volna…

Jelenlegi kezdő fizetéseket ismerve érdekesség, hogy első színházában, a József Attilában 1900.-Ft-os kezdőbérrel helyezkedett el, s azt otthon le is adta hozzájárulva a kiadásokhoz.

Első férje Szakácsi Sándor volt, akitől hosszú különélés után vált el.

A nyolcvanas évek közepén dr. Varga Imre volt az élettársa, az 1984-es megbízhatósági motorcsónak-bajnokság legnagyobb hajóosztályának első helyezettjei lettek. Egy év múlva megszületett kisfiúk, viszont a kapcsolat később szakítással végződött.

Aztán eljött a nagy szerelem Pándi András személyében, végre kiegyensúlyozott lett élete, de közbeszólt a betegség. Befeküdt egy kezelésre a kórházba, de a szervezete feladta…