Nehéz szavakba önteni, mi történt a fődíjjátékban.
Lili 1 millió 435 ezer forinttal jutott be a TV2 vetélkedőjének fődíjjátékába, ahol a „vonzó” témakörben kellett kitalálnia a megfejtést.
Egész jó betűi voltak, a tizenegyből hét fel is villant, de mikor elindult a visszaszámláló húsz másodpercről, mintha Lili nem is a fődíjjátékban lenne, valami egészen mást csinált.
Nehéz értelmezni, és szavakba önteni, hogy mi történt a tegnapi játékban, át is adom a szót Kasza Tibinek:
„Kétféleképpen tudtuk félreértelmezni a fődíjjátékot, és nagyon szomorú vagyok emiatt. Te elkezdtél betűket kívánni, és azt vártad, hogy ezek majd föl fognak villanni húsz másodpercen belül? (Igen – válaszolta Lili).
A másik, hogy egy feladványt láthattunk, amit csak ki kellett volna egészítened magadban, és kimondani a jó megfejtést, ez a mi fődíjjátékunk. Utána megpróbáltál ezekből a betűkből szavakat alkotni, az szintén nem a Szerencsekerék lényege.”
- foglalta össze Tibi a látottakat.