Gáspár Győző csalódottan távozott vasárnap este A Nagy Duettből, ugyanis szeretett volna még színpadra állni a műsorban.
Ám az ötödik élő adás végén ők estek ki Dér Henivel, és a showman ezt nem is hagyta annyiban, mivel a búcsúzásnál még belekötött Mihályfi Lucába és Hegyes Bercibe. Az énekesnő most reagált Győzi viselkedésére.
A Nagy Duett ötödik élő show-ján még hat páros bizonyíthatott a nézőknek és a zsűrinek egyaránt. Mihályfi Luca és Hegyes Berci legutóbb közel kerültek a kieséshez, de múlt vasárnap ismét adásgyőztesek lettek a Csavard fel a szőnyeget című szám eléneklése után. Természetesen maximális pontszámot kaptak és tőlük megszokottan, ezúttal is kevés ruhadarabot viseltek magukon, ráadásul egy ágyjelenetet is színpadra vittek.
Mihályfi Lucának rosszul esett a beszólás
A legutóbbi adás végén Gáspár Győzőnek és Dér Heninek kellett búcsúznia, és előbbi nem viselte jól a kudarcot. Csalódottságát cseppet sem leplezte, sőt, oda is szúrt a búcsúbeszédében Mihályfi Lucáéknak.
A beszólást az énekesnő sem hagyta szó nélkül, a story.hu-nak reagált a kritikára:
Rosszul esett ez a beszólás, mert nagyon megszerettük Győzőt. De Rami és Berci is azt mondták, inkább dicséretként tekintenek a szavaira, merthogy ezek szerint a Megasztárban is megállnák a helyüket
– jelentette ki Luca.