A menekülő sofőr a 6-os út és a Növény utca kereszteződésénél egy másik autóval ütközött / Fotó: MTI/Mihádák Zoltán Autós üldözéssel kezdődött, majd súlyos baleset lett belőle: két autó ütközött össze
vasárnap hajnalban Budapesten, a 6-os útnál. A sofőr, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől, végül egy másik járművel karambolozott, a mentők hét embert szállítottak kórházba. A rendőrség vizsgálja a
baleset körülményeit. Hét ember sérült meg egy balesetben Budapesten vasárnap hajnalban, amikor két autó összeütközött – tájékoztatta a Budapest Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője az MTI-t. Csécsi
Soma elmondta: a BRFK járőrei a XI. kerületben intézkedés alá akartak vonni egy személygépkocsit, a vezetője azonban a járművével továbbhajtott, ezért a járőrök a nyomába szegődtek. Az autó megpróbált
elszökni a rendőrök elől, végül a XXII. kerületben a 6-os út és a Növény utca kereszteződésénél egy másik autóval ütközött.
Oszd meg ezt a bejegyzést!