Skip to content

Azonnal kikapcsolják az áramot az árvízveszély miatt. Van, ahol már nincs ellátás…Mutatjuk

Néhány helyen már most kikapcsolták az áramot.Közép-Európa több országában a hirtelen lehullott csapadék miatt a folyók több helyen kiléptek medrükből és lakóházakat öntöttek el.

Magyarországon is magas a készültségi szint, a védekezésben a Dunántúl, Budapest és Pest vármegye áramhálózatát üzemeltető E.ON Hungária Csoport is részt vesz. A cég közleményben jelezte, hogy csak addig tudják biztosítani az áramellátást, amíg azt biztonságosnak ítélik.

Veszély esetén azonnal kikapcsolják az áramot az érintett területeken. A szakembereik folyamatosan kapcsolatban állnak az árvízi védekezést irányító hatóságokkal és a helyi önkormányzatokkal, és velük együttműködve vesznek részt a krízishelyzet kezelésében.

Az E.ON számára a legfontosabb, hogy az ügyfelek élet- és vagyonbiztonsága mindenképpen biztonságban legyen, ezért Pilismarót és Neszmély térségében, valamint a Sólyom-szigeten már megtörténtek az első biztonsági kikapcsolások, így ezeken a helyeken már nincs áramellátás.

Természetesen a veszély elmúltával azonnal visszakapcsolják az áramot. A cégcsoport folyamatosan figyeli az ár levonulásának ütemét.

Forrás