Skip to content

🖤 Döbbenetes tragédia🖤 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy mindössze 43 évesen vissza adta a lelkét a teremtőnek.. Hatalmas név távozott közülünk! Ugye tudjátok, ki volt Ő:

1 perce érkezett! Nyugodjon békében! Súlyos közlekedési balesetben meghalt a magyar sportoló! Elhunyt Szuna Roland, a Hydro Fehérvár AV19 egykori jégkorongozója.

A Hydro Fehérvár AV19 közösségi oldalán szombaton megjelent szomorú hír szerint Szuna Roland, az Alba Volán SC egykori hátvédje pénteken közlekedési balesetben elhunyt. Az egykori válogatott jégkorongozó 44 éves volt.

Szuna Roland teljes karrierje során a fehérvári színekben játszott. Az élvonalban az 1997/98-as idényben mutatkozott be, majd 242 bajnoki mérkőzésen szerepelt, ahol öt bajnoki címet is szerzett.

2001-ben a legjobb újoncnak járó Kósa Kupát is megkapta, amelyet a magyar jégkorongban kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatal játékosoknak ítélnek oda. A nemzeti színeket ifjúsági és junior-világbajnokságokon is képviselte, valamint részt vett három divízió I-es felnőtt-világbajnokságon is.

Játékoskarrierjét a 2006/07-es szezonban zárta le, amikor a Fehérvári Titánok csapatában tapasztalatával segítette a székesfehérvári fiatalok fejlődését. Szuna Roland távozása hatalmas veszteség a magyar jégkorongközösség számára. Emlékét örökre megőrzi a sportág, amelynek aktív részese és példaképe volt.

Forrás