Öt héten keresztül fokozott stressznek volt kitéve a Megasztár felfedezettje, Orbán Rudolf. Az énekes – aki vigaszágon jutott be az élő show-ba – nehezen viselte a feszült pillanatokat a tehetségkutató
döntőjében. Az eredményhirdetés után rosszul lett és elájult, így azonnal orvosok siettek a segítségére. Orbán Rudolf különös utat járt be a Megasztárban, hiszen ő az a fiatal tehetség, aki kiesett a
középdöntőben, majd – a közönség szavazatainak hála – lehetőséget kapott arra, hogy a másik 12 döntős mellett ő is bizonyíthasson az élő show-kban. Rudi aztán nagyot menetelt, és hatalmas izgalommal vágott neki vasárnap este a finálénak is, többek között azért, mert az egyik legnagyobb álma vált valóra azzal, hogy Caramellel énekelhetett duettet. Nem bírta a stresszt
A 40 millió forintos fődíjért folytatott küzdelemben végül a második helyen végzett, miután az idei évad győztese Gudics Máté lett, aki hetedikként tarthatta magasba a trófeát az előző szériák nyertesei után. A boldog pillanatok mellett idegőrlő percek is voltak a a vasárnapi fináléban, ugyanis Orbán
Rudolf a hatalmas stressz miatt rosszul lett, és a döntőben az eredményhirdetés után ájultan esett össze. Az énekeshez azonnal orvosok érkeztek, akik a helyszínen ellátták a versenyzőt, így Rudi jobban
lett. A Bors megtudta, a nagy idegesség miatt Rudi a finálé napján semmit nem evett, és a családja is látta rajta, hogy valami nem stimmel, így rögtön a színfalak mögé akartak menni vele, hogy minden rendben van-e.
Oszd meg ezt a bejegyzést!