Sok tehetséges zenész van. Közülük jó pár olyan, akit imád a közönség. Akinek dalát, dalait a koncerteket közösen éneklik, akik ha meghallják zenéjét tévében, rádióban, bárhol – akkor hangosabbra veszik a zenét, mert tökéletesen akarják hallani, s akár magukban, akár dúdolgatva, vagy teli torokból énekelik is.
Aztán vannak közülük olyanok is – ők már jóval kevesebben – akiknek zenéire még akár évtizedek múltán is kapásból emlékeznek az emberek, és nem csak dallamára, szövegére is tökéletesen emlékeznek.
Ez az igazi, amikor a zene összeforr a szöveggel – és úgy mond valamit.
Ezek a zenék halhatatlanok, s vele alkotójuk is. Ilyen távolságból – immár kimondható, hogy Bódi László, Cipő ilyen alkotó volt. Halhatatlan.
Kárpátalján született Ungváron, de Kisgejőcön élt szüleivel. Húga már itt Magyarországon született. Bódi László (Cipő) édesapja nyirtasi származású kőműves volt, minden vágya az volt, hogy Kisvárdán élhessen. Sokat járt át Nyirtasra, hisz rokonai ott laktak.
Így találkozott aztán későbbi feleségével, Hadar Gizellával. Anyai nagyapjának sok szakmája volt, és még több fantáziája. Sokat ugratta a falubelieket. Ő volt a mókamester.
Apja, mikor már Magyarországra költöztek a VOLÁN-nál dolgozott forgalomirányítóként. Kisvárdán
telepedtek le, de Bódi László sokat volt dögei, apai nagyszüleinél. Nagyapja juhászként dolgozott, így kísérte a mezőre, nagyanyja pedig ahol tudta, kényeztette.
Kisvárdán az ottani ének-zene tagozatos általánosba járt, ahol kötelező volt a hangszer tanulás, ő zongorázott. Mellette a helyi gyermek focicsapatban is játszott.
Egyszer megnézte az Egy nehéz nap éjszakája c. Beatles-filmet, és úgy döntött, neki ez a világ kell. Elkezdett dalszövegeket írni.
A kisvárdai Bessenyei György Gimnáziumban folytatta tanulmányait, és egy együttest alapított, melynek neve: Cipőfűző. Ekkor ragadt rá beceneve.
Egyik nagybátyja ajánlotta nekik a folk pop stílust, vagyis népdalra épülő popzenét, ezt játszották, rádiófelvételük is készült, egészen a katonaságig voltak együtt.
1983-ban részt vett immár önállóan a sárvári diáknapokon, mind versei, mind dalai sikert, és díjakat arattak.
Itt találkozott Bródy Jánossal, aki mindvégig nagy hatással volt rá. Felköltözött Budapestre, és a konzi előkészítőjére járt, közben dolgozott vasutasként, újságkihordóként is. Aztán postaforgalmi segédtiszt lett.
Találkozott Szigeti Ferenccel, és alakítottak egy duót. Írt dalszöveget is Szigeti együttese számára, így ismerte meg Boros Csabát.
1990. februárjában indult aztán a Republic, már nyáron felléptek a Beatrice előzenekaraként, és még ebben az évben megjelent az Indul a mandula!!! Egymás után jöttek a lemezek, a sikerek, a Dalok, olyan számok maradtak utána, mint a 67-es út, a Szállj el kismadár, Ha itt lennél velem.
Első nagykoncertjük a Budapest Sportcsarnokban volt, aztán úgy alakult, hogy a következőket is ekkor tartották. Összeforrt a zenekarral, és a koncerttel ez a dátum. Erről a napról, március 15-éről azt vallotta a Magyar Narancsnak adott régi interjújában, hogy „…
Ez a nap talán annyiban különbözik a többi ünneptől, hogy minden magyar állampolgár, és magyar ember számára ugyanazt jelenti legbelül. Más alkalmakkor ez nem mondható el, legyen szó akár nemzeti, akár egyházi ünnepről…”
Bár annak idején a FIDESZ felhasználta a Repül a bálna c. számuk „érik a narancs” sorát, de ebben nem működtek közre. Úgy vallott erről, hogy
„…akár saját, akár a többiek politikai meggyőződését nézem, nem hiszem, hogy ez a nyilvánosságra tartozna…”
Dalainak magyar népdal zenei gyökereiről így vallott:
„…zenei általánosba jártam, ott megtanultam egy csomó népdalt, és ezek a mai napig nagyon komoly hatással vannak rám…”
Arról, hogy a Republic hosszú éveken át ugyanolyan népszerű maradt ezt mondta:
” Ez a zenekar nem lett „kitalálva”, mint ahogy az sincs előre kitalálva, hogy milyenre csináljuk az új lemezt. Nálunk nincsenek taktikai értekezletek, nincs manipuláció. Dalok születnek, amelyekből abszolút ösztönös módon összeáll a lemez…”
És hogy mi a zeneírás lényege, nehéz mesterség-e, vagy valami teljesen más..? /Itt is kimondta a lényeget…/
„Ez nem nehézség kérdése. Ha valaki azzal jön, hogy írjak egy slágert, nem tudnék írni. Érzem, ha egy dalból sláger lesz, de ez nem tudás, vagy nem tudás kérdése. Inkább úgy mondanám, egy ritka pillanat a zongoránál. Nincs módszer: vagy jön, vagy nem…”
De írt dalokat Halász Juditnak és Koncz Zsuzsának is. 2010-ben megkapták közösen a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjének polgári tagozatát.
Folyamatosan dolgozott, zenét írt, szöveget, fellépett, de közben krónikus szívritmus zavara volt, és még koszorúér problémái is voltak, meg kellett műteni. Később tüdőgyulladása lett, és a karját is eltörte.
Február közepei szívritmuszavara következtében szívrohamot kapott, mélyaltatásba helyezték, melyből nem tudták felébreszteni.
Ikerlányai vannak, de családjával egy ideje már nem élt együtt. Barátnője volt.
Kistarcsán temették el, édesapja sírja közelében. Temetése után a szovjet Himnusz is felcsendült, hisz születésekor szovjet állampolgár volt, és egész életében kommunistának vallotta magát.
De életében, alkotásaiban nem ez volt a lényeg, mindenkihez, mindenki lelkéhez szólt, és talált is visszajelzést.
Szerette a közönség, betegsége alatt aggódtak érte, halálhíre pedig letaglózott szinte mindenkit. Temetésén teljesen más politikai nézetet valló kollégái is megjelentek, hisz egy művész életében nem a politikai nézet a lényeg, hanem amit saját magából megmutatott.
Ő pedig a lelkét mutatta meg…
Bródy János, aki a nagyok közül először figyelt fel tehetségére, így búcsúzott tőle:
” …sokezer fellépés után most egy olyan turnéra indultál, ahonnan még nem tért vissza zenész, de a dalok velünk maradnak, és a dalokban te is velünk maradsz, és ezek a dalok túl fognak élni mindannyiunkat. „ Sírja mai napig virágokkal van tele…
Forrás: Wikipédia,Magyar Narancs,Fotó: Hír24, Youtube.com