Skip to content

FELHŐSZAKADÁS, ZIVATAROK! Elérte Magyarországot a vihar citromsárga riasztással! MUTATJUK HOL CSAP LE:

Érkezik a lehűlés és a hidegfront, ez az egész országot érinti. Az időjárás jelentősen megváltozott: egyre több a csapadék, és a hőmérséklet is meredeken csökken. Egyes térségekben akár 10 fokkal is visszaeshet a hőmérséklet, ezért érdemes utánanézni, hogy a jövő hét elején az ország különböző pontjain mire lehet számítani. A változást egy hullámzó hidegfront idézi elő, amely fokozatosan hozza meg a lehűlést Magyarországra.

A lehűlés két részletben érkezik majd, hétfőn az északi és északnyugati országrészbe érkezik meg, majd szerdán délebbre hozza meg majd a lehűlést a hidegfront. Várható időjárás szerdán, május 7-én: „Erősen felhős vagy borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon szakadozottabb, vékonyabb lehet a felhőzet. Többfelé várható csapadék a délnyugatról északkelet felé tartó tömbökből: hazánk északnyugati felén inkább eső, zápor, míg a déli, délkeleti tájakon záporok, zivatarok – utóbbiak kialakulására délutántól számíthatunk, melyeket helyenként felhőszakadás is kísérhet.

Az északi, északkeleti szél többfelé megélénkül, északkeleten és a Nyugat-Dunántúlon helyenként megerősödik. Zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország északnyugati, északi felében 11 és 18, délebbre 19 és 25 fok között várható. Késő estére 7 és 15 fok közé hűl le a levegő.” – írja a HungaroMet.

Ezeken a helyeken jöhet a felhőszakadás, zivatar, jelentős csapadék. Az ország több részén érdemes készülni arra, hogy csapadékos idő jön, méghozzá igen változatos formákban. Több helyen számíthatunk esőre, záporokra, zivatarokra, sőt, néhol akár hevesebb felhőszakadásra is. Éppen ezért nem árt rápillantani a meteorológiai előrejelzésekre, különösen a hét első napjára vonatkozóan, és figyelni a HungaroMet oldalán megjelenő figyelmeztetéseket is.