Az elmúlt évtizedben Magyarország éghajlati viszonyai jelentősen megváltoztak: nem csupán a csapadék ritkulása és az egyre forróbb nyári periódusok formálják a mindennapokat, hanem újfajta, mélyreható vízgazdálkodási problémák is felütötték a fejüket.
A hagyományos, meteorológiai aszályt – amikor hosszabb időn át elmaradnak az esőesők – ma már gyakran kíséri a hidrológiai aszály, amelynek során a folyók, tavak, vízfolyások vízszintje tartósan alacsony marad. Ez a kettős aszályhelyzet komoly kihívások elé állítja a természetet, a mezőgazdaságot és végső soron a társadalom egészét.
A meteorológiai és a hidrológiai aszály fogalma
A meteorológiai aszály az ún. csapadékdeficit állapota: az adott időszakban a mérések szerint jóval kevesebb eső hullik, mint amennyi az éghajlati normának tekinthető. Amikor ez az állapot hosszabb ideig fennáll—általában néhány héttől több hónapig terjedően—, súlyos talajnedvesség-csökkenés, gyenge vízellátású szántóföldek és legelők alakulhatnak ki. A hidrológiai aszály viszont annál a pontnál kezdődik, amikor már a felszíni vízfolyások és állóvizek vízkészleteiben is észlelhető, tartósan alacsony hozam vagy vízszint jelenik meg. Magyarországon ez az állapot nem feltétlenül követi éles határokkal a meteorológiai aszályt, hanem gyakran párhuzamosan, egymást erősítve jelentkezik.
A globális éghajlatváltozás és hazai következményei
A nemzetközi kutatások egybehangzó eredménye szerint a Föld átlaghőmérséklete az ipari forradalom óta közel 1,2 °C-kal emelkedett, és az évi csapadékeloszlás egyre kiszámíthatatlanabbá válik. Magyarországon a három legjelentősebb hatás: a téli csapadék csökkenése, a vegetációs időszak alatti szélsőséges szárazságok gyakoribbá válása, valamint a nyári forróságok intenzívebbé válása. Ezek a tényezők nem csupán a felszíni, hanem a felszín alatti vízkészleteket is megviselik, hiszen a talaj vízraktározó képessége folyamatosan gyengül.
A folyók és tavak állapota
A Tisza folyó esete jól szemlélteti a hidrológiai aszály közvetlen következményeit: évente mintegy kétszázötven-háromszáz millió köbméter felszín alatti vizet „szív” el a Homokhátságról és az Alföld mélyéről, amikor a vízszintje alacsonyabb a környező talajvíz szintjénél. Ilyenkor a folyó természetes gravitációs úton vonja el a vizet a térségi vízrendszerből, rontva a talajvíz-utánpótlást és tovább fokozva a szárazságot.
A Balaton és a Velencei-tó szintén többször került száraz periódusba az elmúlt évszázadok során, ám ma már a beavatkozásokkal szabályozott vízszintjuk miatt az ökológiai egyensúly visszaállítása még bonyolultabb feladattá vált. A kis vízgyűjtő területek, a hosszú aszályos időszakok és az emelkedő hőmérséklet miatti megnövekedett párolgás mind hozzájárul ahhoz, hogy a tó vízforgalma képtelen önmagát tartósan karbantartani.
Ökológiai és mezőgazdasági hatások
Amikor a vizek hőmérséklete 30 °C fölé emelkedik, a víz oxigéntartalma drámaian csökkenni kezd: olyan biokémiai folyamatok indulnak be, amelyek veszélyeztetik az egész vízi élővilágot. A halállományok, a plankton és a vízinövényzet egyaránt érzékenyen reagál erre a körülményre; az oxigénhiányos zónák kialakulása halpusztuláshoz és biodiverzitás-csökkenéshez vezet.
A mezőgazdaságban a művelt területek vízellátása akadozik: a talaj nedvességtartalmának csökkenése miatt a növények gyökérrendszere nem tud kellőképpen fejlődni, ami hozamcsökkenést és minőségromlást eredményez. A felszín alatti vízkészletek kimerülése ráadásul megdrágítja az öntözőrendszerek üzemeltetését, hiszen egyre mélyebb kutak telepítésére és komolyabb szivattyúzási beruházásokra van szükség.
Az aszály hosszú távú kockázatai
A professzorok és vízgazdálkodási szakemberek egyöntetű véleménye szerint a jelenlegi, több éve tartó aszályhelyzet nem egyszeri kilengés, hanem tartós trend. A kombinált meteorológiai és hidrológiai aszály olyan mértékben gyengíti a vízrendszereket, hogy a helyreállás hosszú éveket is igénybe vehet. Ez jelentős kockázatot hordoz magában a vízbiztonság terén, és az ország gazdasági teljesítőképességét is hátráltatja.
Szükséges alkalmazkodási stratégiák
A jövőben a vízgazdálkodásnak és a közösségi szemléletnek egyaránt meg kell újulnia. Elsősorban a talajvíz utánpótlását kell támogatni: erre alkalmas megoldás például a felszín alatti víztározók kialakítása, a természetes elöntéses gazdálkodás visszaállítása, valamint az öntözési technológiák korszerűsítése. A mezőgazdasági művelési módoknak – ökológiai gazdálkodás, víztakarékos talajművelés – oly módon kell átállniuk, hogy a talajszerkezet és a talajnedvesség hosszabb távon is fenntartható legyen.
Az erdősávok telepítése, a vízvisszatartó területek – mocsarak, holtágak – rehabilitációja, valamint az árkok és csatornák rendszerének korszerűsítése mind hatékony eszköz lehet az aszály hatásainak mérséklésére. A városokban a csapadékvíz hasznosítása—például zöldtetők, esőkertek alkalmazása—csökkentheti az infrastruktúrára és az ivóvízkészletekre nehezedő nyomást.
Kormányzati és civil együttműködés
Az országos vízügyi koncepciókban mind nagyobb hangsúlyt kell kapnia az aszályhelyzetek megelőzésének. A döntéshozóknak be kell vonniuk a helyi önkormányzatokat, a vízügyi szakhatóságokat és a civil szervezeteket annak érdekében, hogy a vízvisszatartás és -felhasználás szabályozása összehangolt legyen. Az oktatási programoknak is teret kell adniuk, hiszen a lakosság tudatossága nélkül nem valósítható meg a fenntartható vízgazdálkodás.
A meteorológiai és hidrológiai aszály kombinációja napjaink Magyarországán komoly próbatételt jelent a természeti erőforrások megőrzésében és a gazdasági stabilitásban. Az éghajlatváltozás hatásaira adott válaszaink, a vízvisszatartó és talajmegőrző intézkedések, valamint a fenntartható gazdálkodási gyakorlatok bevezetése kulcsfontosságú lesz abban, hogy a következő generációk is biztonságban tudhassák vízkészleteinket. A kihívás hatalmas, de ha időben lépünk, még visszafordíthatjuk a legrosszabb forgatókönyveket, és megteremthetjük annak a lehetőségét, hogy a vizeink ismét megújulhassanak.
Forrás