Mindenét eladta, s egyedül él egy pici, bérelt lakásban.
- Schmuck Andor súlyos betegséggel küzd, életmentő kezeléseken vesz részt, és hatvan nap múlva derül ki, sikeres-e a terápia.
- Korábban már volt hasonló problémája és sikeresen meggyógyult, ezért bizakodóan tekint a jövőbe.
A Nagy Duett közönsége nemcsak a dalok miatt figyelt fel Schmuck Andorra: a műsor élő adásában drámai őszinteséggel beszélt arról, hogy súlyos betegséggel küzd, és életmentő kezelések előtt áll. Mint később elárulta, nemrég sorsfordító vizsgálaton esett át, amely végre tisztázta, milyen terápiára van szüksége. A Best magazinnak most további részleteket is megosztott állapotáról.
„Küzdök, harcolok, hatvan nap múlva kiderül, hatásos-e a terápia, amit kapok” – fogalmazott, hozzátéve, hogy ennél többet egyelőre nem szeretne elmondani.
Elmondása szerint nem ez az első alkalom, hogy hasonló egészségügyi problémával néz szembe, korábban már átesett egy ilyen betegségen, és akkor is sikerült meggyógyulnia.
„Várjuk ki a végét, és akkor majd bővebben beszélek az egészről. Volt már ilyen betegségem, azt is szép csendben elrendeztem, és szerencsére meg is gyógyultam. A Nagy Duettben is csak azért volt ez az őszinteségi rohamom, mert a partneremnek, Sári Évának az induláskor őszintén elmondtam, hogy baj van, s ha gondolja, cseréljen le valaki másra, mert nem biztos, hogy végig tudom csinálni, és nem akarnám rontani az esélyeit” – mesélte.
A volt politikus cukorbetegség is, ami miatt jelenleg gyógyászati segédeszközt visel, hogy megelőzzék az egyik lábujja elvesztését. „Túl leszek rajta, volt már ilyen a másik lábamon is, az is meggyógyult” – mondta bizakodóan.
Bár komoly betegséggel küzd, optimizmusa és sajátos életfilozófiája nem hagyta el.
„Egyébként egyedülálló férfiként remekül ellátom magam, már mindenemet eladtam, nincs semmim, nincs autóm, nincs lakásom, egy pici, bérelt lakásban élek. Minden pénzem beforgattam a 21 éve általam alapított Tisztelet Társaságba. Nincsenek nagy igényeim, amikor például este lefekszem a tábori ágyamra, magam mellé teszek két csomag virslit, ezt eszem vacsorára. Hidegen, mert lusta vagyok megfőzni” – mesélte sajátos derűvel.
Oszd meg ezt a bejegyzést!