Skip to content

Mindenki Erdő Pétert figyelte, amikor Így reagált XIV. Leó pápa megválasztására

Robert Prevost bíboros pápává választása benne volt a levegőben, nem nagy a meglepetés, de annál nagyobb az öröm – nyilatkozta Erdő Péter bíboros, prímás, érsek az MTI-nek a pápaválasztás másnapján.

Megjegyezte, ezt bizonyítja, hogy az új pápa megválasztása gyorsan megtörtént. Azt is elmondta, hogy korábban többször beszélgetett Prevost bíborossal. Erdő Péter kifejtette: a konklávén „egy-egy választási menet során felbukkannak nevek, és amikor nő a többség, benne van a levegőben, hogy alighanem ő lesz, aki megkapja a szükséges szavazatszámot”.

A bíboros a piaristák egykori általános rendfőnöke, Tomek Vince mondását idézte, miszerint a konklávén minden szavazási menetnek külön lelke van. Megjegyezte, a világsajtó sok mindenkit esélyesnek tartott, köztük Prevostot is, de nem szerepelt az elsők között.

Meglepetés nem, de öröm az volt

„Azt hiszem, ebben a tekintetben nem nagy a meglepetés, de annál nagyobb az öröm” – hangoztatta a pápaválasztó bíboros.

Erdő Péter elmondta, hogy Ferenc pápa budapesti látogatása alkalmával ő maga elég sokszor beszélgetett Prevost bíborossal, aki nem sokkal korábban került a vatikáni kúriára, és mindjárt felelősségteljes megbízatást kapott a püspöki dikasztérium prefektusaként.

A világ püspöki kinevezéseinek több mint a felét Prevost és munkatársai készítették elő, ami nagy áttekintési képességet igényel
– emelte ki Erdő Péter.

Erdő Péter úgy vélte, az új pápa személye kapocs Észak- és Dél-Amerika között, mivel mindkét térségben jól ismerik, amiként Rómában is, ahol tanulmányokat folytatott, s ledoktorált egyházjogból. Az Ágoston-rend általános főnökeként szintén széles nemzetközi elismertségre tett szert.

„Nem az állampolgársága, a nemzetiségi hovatartozása, mint inkább a tapasztalati és emberi kapcsolati köre játszott szerepet” – nyilatkozta a bíboros.

A XIV. Leó névválasztásával kapcsolatban, Erdő Péter kifejtette, hogy Prevost bíboros belső beszélgetésekben részletesen indokolta, miért így döntött.

Hangsúlyozta: az egyház társadalmi tanítását először nagy ívben XIII. Leó fogalmazta meg, és választ adott a kor legégetőbb problémáira, amelyek az ipari forradalomból, a munkások helyzetéből fakadtak. Mindennek a mély keresztény problematikáját az igazságosság kérdése képezte, és most XIV. Leó a mai világban is ezt érzi aktuálisnak.

A pápa úgy gondolja, hogy a munkának az emberi méltósághoz való kapcsolatát, a munka értékét, az emberi kreativitást veszély fenyegeti, ami méltatlan körülményeket, a megbecsülés hiányát, kizsákmányolást jelenthet.

„További veszélyt képvisel, hogy az emberi munka feleslegessé válhat. A technológiai fejlődés, a mesterséges intelligencia számos munkahelyet helyettesít, és sok ember úgy érzi, a tevékenységére, így rá sincsen szükség (..) pedig Isten üres embert nem alkot” – mondta Erdő Péter.

XIV. Leó pápa első beszédének első szava a béke volt: „Krisztus békéjének a gondolatával lépett fel, ami krisztocentrikus szemléletre utal, amely legitimitást ad a társadalomra és a nemzetközi közösségre vonatkozó szavainak”.

Erdő Péter emlékeztetett, hogy a béke szorgalmazása folytonosságot képvisel: nemcsak Ferenc pápa, hanem már XXIII. János „Békét a földön” kezdetű, 1963-as enciklikája is békét sürgetett.

Az elődeivel való folyamatosságot mutatja az is, ahogyan XIV. Leó pápa kilépett a Szent Péter-bazilika erkélyére.

„Ferenc pápa a megújulás lendületével, amikor a megválasztása után kilépett a lodzsára, nem vette fel a szokásos vörös mocétumot (körgallér) és a Szent Péter és Pál apostolt ábrázoló stólát sem. XIV. Leó viszont ezeket elfogadta, a korábbi pápákhoz hasonlóan.”

Erdő Péter az MTI-nek elmondta, hogy a pápa május 18-i miséjén ismét a Vatikánban lesz.

Forrás